Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

A miniszterelnök a nemzetgazdasági miniszterhez irányította a forint árfolyamával, illetve az IMF-fel és EU-val kapcsolatosan kérdező újságírókat.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a forint gyengülésével, illetve az megszakadt nemzetközi tárgyalásokról kérdező újságíróknak a következőképp válaszolt: „Matolcsy miniszter úrhoz forduljanak, legyenek kedvesek; ebben az ügyben a kormány részéről ő az illetékes”.
Arra a kérdésre, hogy mik a következő lépések, Orbán ugyancsak azt mondta, hogy Matolcsy György örömmel áll rendelkezésre.Matolcsy György valóban nyilatkozott a témával kapcsolatosan: „a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni. A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája”.